Ward Serrill és Rocky Friedman filmje
Meglepő felfedezés azzal kapcsolatban, hogy a vonónak milyen jelentősége van a húros hangszerek hangjának színezésében. Művészek és a vonókészítés elismert mesterei beszélnek arról, hogy milyen fontos megőrizni ezt a mesterséget, és továbbadni a mesteremberek új nemzedékének.
A vonókészítők egy egész estés dokumentumfilm, amely feltárja a vonók világát és az azt alkotó rendkívüli mestereket.
A vonóra még a komolyzenét kedvelők közül is csak kevesen gondolnak önmagában véve is hangszerként, ám a húros hangszeren játszók másképpen látják ezt. A zenészek számára a vonó ugyanannyira létfontosságú a zene lelkének kifejezéséhez, mint a hegedű vagy a cselló.
A film a zenei világ „csendes szolgájának” utazását követi nyomon – a szakma virtuózainak műhelyeitől a vonó szülőhelyéig Franciaországba, majd Brazíliába, annak a veszélyeztetett fának az otthonába, amelyből a világ legkiválóbb vonói készülnek.
A vonókészítők film a kézműves mesterségek ünneplése, amely felfedi, mennyire fontos, hogy a régi világ hagyományát nemzedékről nemzedékre továbbvigyük.
Ward Serrill
Ward Serrill A vonókészítők mellett a Miramax által kiadott, széles körben elismert The Heart of the Game írója és vezetője.
Rocky Friedman
Rocky Friedman több mint 30 éve vezeti az 1907 Rose Theatre mozit Port Townsend történelmi negyedében.
Üdvözli önt a Scientology Network Dokumentumfilm-bemutató műsora.
A Scientologyhoz alapvetően hozzátartozik egy rendkívüli méretű humanitárius küldetés, amely immár mintegy 200 országban van jelen. Ennek részei az emberi jogokra, az emberi józanságra, az írni-olvasni tudásra, az erkölcsösségre, a drogmegelőzésre és a katasztrófaelhárításra specializált programok.
Ezért a Scientology Network megjelenési lehetőséget biztosít olyan független filmkészítőknek, akik megkísérlik lefesteni egy jobb világ építését.