Kik a Scientologistok? Ismerje meg Anát, az Egyesült Államokban élő brazil ügyfélmenedzsert.
„A Scientology olyan eszközöket adott, amelyekkel nagyszerű dolgokat valósítok meg. Brazíliából származom. Tehát nem a hazámban élek. És ez nagy terhet jelentett számomra. Hiszen egy másik nyelven beszélek, más nyelven olvasok, más nyelven írok e-maileket. A Scientology Tanulási Technológiája lehetővé tette, hogy jobban megtanuljam a nyelvet, mint azt valaha hittem volna. Így nagyon kényelmesen érzem magam attól, hogy bárkivel kommunikálhatok. Egyszerűen csak élem az életem, és teljesen önmagam vagyok” – mondja Ana.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
Ez a sorozat rövid, felemelő életképeket ad a Scientologistokról az élet különféle területeiről és a világ minden tájáról. A legkülönfélébb mindennapi emberek, akik nagyjából minden elképzelhető foglalkozást űznek, személyes beszámolót nyújtanak sokféle témáról; a munkában elért sikertől a gyereknevelésig. De akármilyen eltérő is az életpályájuk, és akármekkora távolság választja is el őket, mindegyikük a Scientology egyszerű, ám mégis erőteljes eszközeinek tulajdonítja saját életének átformálását, illetve saját sikerének előmozdítását.